32.
A Becsület
Nem is hallak. Nem is látlak. Nem érezlek.
Nem álmodok rólad, és el sem képzellek.
Mégis tudom, hogy köztünk járkálsz valahol.
Megnyugtat a tudat, létezel valahol.
Nem tudom, mit érzek, vagy hogy mitől félek.
Nem számít semmi más, csak egy dolog, hogy élek.
Képtelenség értelmesen gondolkozni.
Értelmetlen a nevedben cselekedni.
Értelmetlen az embernek az élete.
Értelmetlen minden bugyuta képlete.
Értelmetlen ostoba, gyáva élete.
Nem volt, nincs, nem is lesz valódi végzete.
Nem kapok levegőt, nem jönnek a szavak.
Emberek egyszerre születnek és halnak.
Nem sírok érted ember, mert én gyűlöllek.
Nem lesz senki, aki majd téged eltemet.
Zavaros elméd, mint ékezet a betűn.
Ha nem lenne ott, akkor nagy bajban lennél.
Egy szabály, mit magadnak az útba tettél.
Nyisd ki a szemedet! Ébredj fel! Nézz körül!
Hitvány világunkban, a halott sem örül.
Utolsó leheletem, e szavak lesznek:
„Becsület, amit fontosnak tartok nektek.”
Vác, 2005. március 10.
Bagi Tibor
Utolsó kommentek