318. bejegyzés:
Ének a világról
Nézd mivé lettem!
Mindezt magamnak köszönhetem.
Bús zene és világfájdalom,
olcsó vigasz a szánalom.
Bort a poharamba öntik,
cigarettafüstje pofámból ömlik
a világba…
Minden hiába!
Kiáltok a világba,
kiállok a fóti éjszakába,
s rettegek, reszketek,
már nem tudom, mit teszek…
Régi önmagamra lelek:
„Drága barátom! köszöntelek.
Menjünk két comb közé remegni!
Menjünk! Menjünk boldogságot keresni!”
Nézd, mivé lettem?
De én, ezt kerestem?!
Forró levegő, cigaretta…
összehányt parketta,
a sarkon örömlányok,
rájuk kiáltok…
de minden hiába.
Nincs semmi jó a világba,
mit szeretni lehet…
Nincs más, csak füstös lehelet,
furcsa képzetek és szennyes képek.
Örüljek, hogy élek?
Nézd! Látod, mik vagyunk?
Elszívtuk és elittuk az agyunk!
A kurvák és a stricik,
a nagyok és a picik,
a gazdagok és a csórók,
a hányásukban fuldoklók…
Bort még bort, most élvezem!
Röhögök a kibaszott életen.
Büdös vagyok… füstös és ittas.
Barátom! Legalább itt vagy?!
Csókolj! A világ egy rothadó szarkupac.
Élvezz, mielőtt leugrasz!
Nézd, mivé lettünk!
Már semmi sincs, mit szerettünk.
Szürkék a nappalok,
meghaltak az angyalok…
Mi öltük meg őket!
Mi hoztuk a felhőket…?
Büdös a világ és retkes.
Mondd! Hát nem élvezetes?
Ne röhögjünk rajta, hogy minden
meghalt, mi szép volt itt lent?
A család, a barát, az álmok?
Mindent fekete kátrányba mártott
a boldog élet…
Milyen szép lett!
Bort még bort! Most élvezem,
hogy röhögünk az életen…
Látod, milyen szép vagy?
Látod, milyen szép nagy,
a kurvákban a … vigasz?
S röstelljük, de igaz!
Vess meg!
Nevess!
Én is azt teszem,
s poharam emelem,
mást tenni, már nem tudok,
csak újra rágyújtok…
„De az élet, milyen szép!”
Szétmállik a kerek egész…
Nem ily szavakat vársz tőlem?
Csak a keserűség szól belőlem?
Meglepődnek, megijednek… leszarom,
már nem akarom!
Álmok… vágyak tömkelege
hal bele a semmibe.
Nézz rám, drága barátom!
Hidd el, nagyon sajnálom!
De az akarat kevés,
megeszi a feketepenész,
mely szívünkben leledzik,
s boldogságunk burka repedezik…
Tudod, mi az érték?
Nem a szívedben mérték,
mely tele van szeretettel!
Hiába telik meg szemed könnyekkel…
Mondd! Ki ölel meg?
Magadba révedsz, s röstelled.
Nézd, mivé lettél?
Mégis… mit reméltél?
Boldogságot, ha kerestem,
mindent, mit papírra vetettem…
Pokol és Menny között,
most halálért könyörgök.
Nagy dolgok és nagy eszmék,
hosszú mondatok, szép esszék…
Szarok belé!
Szép szavak? Tessék!
Bort még bort! Most iszunk,
most egy dobozzal elszívunk!
Nem megoldás? Mi az?
Mi, mi e mocsokban igaz?
Szó? Becsület, szeretet,
ez kell még Neked?
Isten! Ha van is valahol,
minket most nagyon hanyagol.
DiLaennek
DiLaen, Te drága lélek!
Szeretlek! Szeretlek Téged!
Kurva az élet!
Nem mondhatok róla szépet,
de én itt vagyok Neked,
én, én még érzek.
Veled vagyok a bajban,
nyakig gázolunk a szarban…
A könnyektől én sem látok,
de mire valók a barátok?
Picsába a kibaszott mindennel,
én melletted vagyok tiszta szívemmel,
s ha törik, ha fúj,
kezem kezedért nyúl…
Nézd, mivé lett kisöcséd?!
Mily bánat magaslott föléd?
Mondd! Mi nyomja lelked?
Hagy könnyítsem terhed!
Ha támadnak furcsa lelkű nemesek,
én itt vagyok, én szeretlek!
Szarjunk rájuk,
majd fegyvert rántunk!
Bort még bort, most élvezem!
Ha kell, ezer kurvával vétkezem!
Beszéljünk még a világról?
Beszéljünk arról, ki vádol?
S ha mi össze is roppanunk,
Örökké… örökké barátok maradunk!
Fót, 2010. január 14.
Bagi Tibor
Utolsó kommentek