301. bejegyzés:
3. Fejezet: Mitől nyugszunk meg?
A nővérszobához léptem és láttam, hogy a nővérke tesz-vesz, izgatottan sürög-forog. Nem szívesen zavartam, de szerettem volna lezuhanyozni, csak éppenséggel nem volt törölközőm. Így hát, megszólítottam:
- Ne haragudjon! – szóltam felé bátortalanul. A nővér rám nézett és leeresztette kezében lévő dossziékat. – Lenne olyan kedves és adna nekem egy törölközőt!
- Persze! – letette a székre a mappákat. Kettőt fordult és már a kezembe is adta a tiszta, fehér törölközőt, amit az egyik szekrény aljából vett ki. – Ennyi? Vagy van még valami? – nézett rám kérdőn.
- Nem, nincs. Köszönöm szépen! – azzal tovább mentem a folyosó vége felé, ugyanis a dohányzóval szemben volt a fürdő. „Milyen praktikus!” Gyurit már messziről láttam. Szerintem rám várt. A kezében törölköző és szappan volt. Mosolygott.
- Megkaptad a gyógyszert? – felkacagott, majd kitárta a zuhanyzó ajtaját és a kezével befelé mutatott. – Gyerünk kisbarátom! Utána jobban esik a vacsora.
Bólintottam, majd beléptem a zuhanyzóba. Nem hinném, hogy a leghigiénikusabb hely volt az osztályon. A csempe közt a fuga koromfekete volt. A talapzaton szerintem, több baktérium volt, mint a kórházban bárhol máshol. Megborzongtam. „Igényes! Az adófizetők pénzéből csak ennyire futja? És a takarítók, vajon mit csinálnak?” Beljebb mentem, a zuhanyzó maga sem volt megkímélve. De a legdurvább látvány a WC-ben fogadott. „Na, akkor azt hiszem, itt nem fogok szarni!” Az ülődeszka darabokban hevert a földön, a fogantyú letépve, WC papír sehol, az ajtón pedig,…
- Tibi! Először én fürdök le! Addig te őrködj! Jó? – az öregember elkezdett levetkőzni. Én megilletődve kérdeztem vissza:
- Őrködni? Minek?
- Hát hogy, nehogy valaki bejöjjön, amíg zuhanyozok. – ismét felkacagott, majd beállt a zuhanyzó alá.
- Kire gondolsz? – kérdeztem tőle, egyre értetlenebbül.
- Nehogy egy nő bejöjjön! – megnyitotta a csapot.
- Nő? Ez nem férfi zuhanyzó? – kivert a víz.
- Koedukált barátom! – üvöltött ki a forró gőz mögül. Halk dalolászásba kezdett.
- Hogy basszák meg! Mi az, hogy koedukált? – néztem magam elé értetlenül.
- Te jössz! – megfogta a vállam és átnyújtotta a szappant. – Siess! Mindjárt vacsoraidő.
- Rendben.
Tíz percbe se tellett, és már kint ültünk a dohányzóban és szívtuk a cigarettát. Gyuri felém fordult:
- Mit kaptál?
- Hogyhogy mit kaptam? – nem értettem a kérdést.
- Milyen gyógyszert kaptál?
- Ja! – elmosolyodtam. – Vagy úgy! Nem tudom. Két kis pirulát adott a nővérke.
- Milyen színűek voltak? – érdeklődött kíváncsian.
- Az egyik fehér, a másik rózsaszín. Mert?
- Értem. Akkor Rivotrill-t és valamilyen kedélyjavítót adtak neked. – állapította meg Gyuri. Beleszívott a cigijébe, majd miután kifújta a füstjét, folytatta. – Tudod, ettől leszünk nyugodtak. Ezektől a szaroktól, a nyugtatóktól. Nincs egyszerűbb, mint telenyugtatózni az embert, aztán beállítani a sarokba, hogy kussoljon el… – elharapta a szavak végét. Ismét a cigijébe szívott.
- Ezt hogy érted? – kérdeztem naivan és tudatlanul.
- Úgy értem, hogy ezektől nem várhat az ember megoldást a problémáira. – még egy utolsót szívott a cigijéből, majd elgyűrte. A dohányzóban csak ő meg én voltunk. Talán ezért is mert erről beszélni. Felállt és megérintette a vállam:
- Gyere! Menjünk kajálni!
Elgyűrtem a cigit és az étkező felé indultunk.
Megvacsoráztunk. Igazán jóízűen. Tényleg nagyon finom volt a zsíros kenyér. Utána megint elmentünk, hogy elszívjunk egy-egy szál cigit.
- Vigyázz a cigire! – suttogta a fülembe az öregember. – Ez a legnagyobb kincs itt bent.
- Takarodó! – a nővérszoba elől üvöltötte felénk az ápoló. – Tíz óra! Takarodó!
A dohányzóban mindenki felállt, az utolsó slukkokat is kiszívta az ember. Csontra elszívtam én is, egészen a szűrőig. Gyuri felé fordultam:
- Jó éjt!
- Jó éjt! – mosolygott rám az öregember.
Azzal mindannyian nyugovóra tértünk. Bebotorkáltam a kórtermembe és lefeküdtem az ágyamba. Nagyon fáradtnak éreztem magam. „Hat a gyógyszer!” A szobában már csak én voltam ébren. Kalácska bácsi horkolt, Miklós meg a takaróval a fején aludt. A másik idősebb bácsi pedig nagyokat szuszogott egy-egy lélegzetvételénél. Nagyon fáradtnak éreztem magam, az erőm elhagyott, az álom egyik pillanatról a másikra megtalált.
Folytatás következik...
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek