269.
„A szerelem a lélek selyme,
a szív bársonyvirága,
melynek magvát minden szívben
elültette a teremtés,
de amely csak minden ezredik szívében
érik meg igazán pompázó virággá.” Rabindranath Tagore
Tiéd
Itt vagyok, láthatod.
Arcomat nem takarják bársonyok.
Itt vagyok, mezítelen látomás,
Álmaid völgye következő állomás.
Imáid fűzére gyöngyözve hull paplanodra,
Vágyaktól vörösen izzó arcodra,
Ajkaim lehelnek vigaszt,
Szerelmet, mely igaz,
Vad és önzetlen.
Tudom, hogy együtt fürdünk a könnyekben,
Melyek arcod díszítik előttem némán.
Majd mosolyod feszül, mint kőbevésett gyémánt.
Itt vagyok, láthatod.
A kedvedért, feketére színeztem a Napot.
Itt vagyok, mezítelen látomás,
Ajkamon meg nem vallott vallomás.
Zöld zafírszemek, vértől duzzadó erek,
Pirospozsgás arcok, s hófehér kezek,
Halk suttogás és jóleső fájdalom,
Most nem kell egyszer sem mondanom,
Mit magadtól is tudsz kedvesem:
„Tiéd a lelkem, Tiéd mindenem!”
Arcom nem takarják bársonyok,
Itt vagyok, láthatod.
Itt vagyok, láthatod.
A Hold ezüstös fénye rám ragyog.
Itt vagyok, mezítelen látomás,
Beteljesülés a végállomás.
Ha megszólnak a csillagok
Hogy szerelmünk túl hangos,
Ha bánt a hajnali fény,
Bújj ide, karom megvéd!
Hisz magadtól is tudod kedvesem:
„Tiéd a lelkem, Tiéd mindenem!”
Itt vagyok, s Tiéd mindenem!
Tiéd mindenem, ó, Istenem!
Budapest, 2009. július 13.
Bagi Tibor
Utolsó kommentek