43.
A Bűntudat
Gyötrő kínok közt írom e sorokat.
Hideg kezével, a halál simogat.
Nem bírom el a súlyt, ami rám szakadt.
Nem bírok élni, életem elakadt.
Ki mondta, hogy e tettet elkövessem?
Senki sem. Én viszont, mégis megtettem.
Én megtettem és gyötör a bűntudat.
A halál nem Őrá, hanem rám mutat.
Pisztoly csöve, a homlokomat nyomja.
A vasgolyó, a helyét megtalálja.
A falakat, vörös vérem borítja.
A lelkem, csak a testem marasztalja.
Habár nem élek, s haláltól sem félek,
Bűntudattal pokoltűzében égek.
Lelkem kér bocsánatot, mert hazudtam.
Hazudtam, hogy nem szeretlek. Hazudtam.
Még most is, teérted lángol a szívem.
Meghaltam, és csak azt bánja a lelkem,
Hogy nem mondtam el, mit irántad érzek.
Tiszta, s őszinte szerelmedért vérzek.
Nem számít, életemben mit nem tettem,
Nekem csak az számít, amit megtettem.
Nem szerettelek, mert én nem tudtalak.
Szeretnélek téged, de már nem tudlak.
Vác, 2005.
Bagi Tibor
Utolsó kommentek