88.
Keserű percek
Izzik a testem, lángol a lelkem.
Szívem dalol a szélnek.
Fagyos fuvallat fújja a fákat,
S fehér felhőkkel játszik az égen.
Vér áztatja álmaimat,
S vérfoltok nyoma a kezemen.
Döbbenten figyelek felfelé, az ég felé.
Kezeim feketévé színezi a por,
Arcom eltorzítja a mosoly.
Fekete kézzel, izzó lélekkel,
Forró testtel, szemben a széllel,
Üvöltő énekkel, síró szemekkel,
Hatalmas haraggal, s nemes félelemmel.
Karjaimban hitvesem feje,
Kezemben haragom pengéje.
Arca még most is mosolyog,
Szeme fényesen csillog,
Nedves, mint a tengerpart homokja.
Hangom megbánó, arcom sima,
Szívem kopár, lelkem sivár,
Testem hitvány, kezem véres,
S mindkét szemem könnyes.
Megszólal a harang,
Tornyából kirepül a sok galamb.
Tőröm legyen újra barátom!
Pengéje szívemre csókot nyom.
Szól a harang, száll a sok galamb,
Testem porba hull, tested mellé.
Halld hát havas határ!
Szólj szívemről a szélnek!
Sirasd szerelmem!
Sirasd, mert megöltem!
Vác, 2007. február 08.
Bagi Tibor
Utolsó kommentek