86.
Magány
Uralkodj magadon!
Burkoltan tör fel a semmiből,
Halkan ugrál házról-házra.
Suttogása tölti meg szobám falát,
Égőgyertya issza minden szavát.
Árnyéka óvatosan kúszik ágyam felé,
Lassan közeledik,
Meg-megpihen.
Csitt-csatt! Zongorázik a szél a tetőkön.
A holdat lökdösi át a felhőkön.
A házak izzó szemmel figyelik,
Hogy igyekszik, hogy érdeklődik.
Mocorog, zizeg. Hirtelen
Ugrálva toporzékol. Teljesen kikelve magából.
Megveregetné a vállam,
S gratulálna vidáman.
Masszív betonba bukfencezett.
Halkan, csöndesen becézett.
Éjjelent engem keresett,
A holdnak meg-megemlített,
S mindkettő kinevetett.
Csend lett. A holdra ráborult
A fehérség leple, s eltűnt vele a sötétbe,
A házak, lehunyták nagy izzó szemüket.
Lassan a tűz, a gyertyámat megette,
Ezzel a világ, mindenét átadva az éjszakának,
S engem itt hagyva a magánynak.
Vác, 2007. február 06.
Bagi Tibor
Utolsó kommentek