78.
Kedves Blogolvasó!
Már régen szólaltam meg, s egy kicsit nyomaszt ez a csend, ezért írok néhány sort erről a versemről.
Sokszor mikor magam vagyok, van időm gondolkozni, mélázni, elrejtőzni a saját kis világomba. Ez a versem erről a rejtőzésről szól. Mikor minden szép és úgy van ahogy szeretem, vagy amikor mindenki ellenem van és minden fájdalmas és rideg. Aztán visszaesek a valóságba és újra felfogom az ingereket.
Megszűnik a világ
Leszegem a fejem,
Becsukom a szemem,
Testem beleolvad az ágyba,
S szívem a homályba.
Elnyom a fáradtság,
Elkerül a boldogság,
Lassan megszűnik a világ,
Lelkem ismét álmot lát.
A világ legszebb táján,
A képzelet szárnyán,
Egyre gyorsabban repülök,
Míg el nem szédülök.
Látom a kristályos tavat,
A jegén fényesen csillogó havat,
A több száz megfagyott halat,
Ahogy mindegyik rám kacag.
A napfény utolsó támadása,
A szivárvány rajzolása,
A tó tükrén tükröződik,
Majd ijedten elrejtőzik.
Egy másik világ kezdődik,
S az előző megszűnik,
S lelkem semmire sem emlékszik,
Töprengnem már nincs min.
Talpam égeti a tűz,
Démonok hada engem űz,
Rohanok. Hogy merre, azt nem tudom,
Úgyis utolér a fájdalom.
Gomolygó füstként támadnak,
Egyetlen mozdulattal elkapnak,
Kegyetlen fájdalmakat táplálnak,
S nevetnek rajtam vidáman.
Az égen a Nap feltűnik,
S ez a világ is megszűnik,
Az ébredés cibálva dobál az ágyban,
Ismét itt, az én világomban.
Vác, 2007. június 28.
Bagi Tibor
Utolsó kommentek