268.
Most nagyon őszinte leszek:
Megbánó gyűlölet
Bocsáss meg nekem!
Kérlek, ne vess meg,
De úgy fáj, (hogy nem lehet,)
Hogy most egyedül szenvedek!
Könnyemet szárnyaddal törölgeted,
S felém nyújtod fehéren ragyogó kezedet,
Hogy átölelj, hogy magadhoz szoríts, hogy érezd,
Hogy lássad, testem-lelkem miként ég el.
Nem kell vigasz hamis Istenektől,
S bánom én, hogyha pokolba a mennyből?
Nem szorítja szívem konok gyalázat,
Már nem érdekel fegyelem, vagy alázat,
Nem számít, mit gondol az ember,
Hogy ki utál, hogy ki kedvel!
Törj meg, vagy épp szeress!
Egyik sem örvendeztet!
Sajnálom angyalom!
Nézd el haragom!
Bocsáss meg nekem,
De érts meg most engem!
Kőből a szív, melyet rózsák borítottak,
Nem értik élők; se holtak,
Mi lelte szívemet,
Mi szegte kedvemet.
Jöjjön hát az ördög!
Legbelül őrjöngök.
Vigyen el, vagy ne!
Nem számít már az se!
A pokolba ezzel a verssel,
Ezzel az egész szeméttel,
Mit együtt hordtunk össze,
S most nézek rá szégyenkezve!
Budapest, 2009. július 8.
Bagi Tibor
Utolsó kommentek