277. bejegyzés:
Régi könyvem
Fakó lámpafény mellett,
Feldereng a múlt.
Hallgatok lágy éneket,
Mely oldja a búm.
Poros könyvek közt
Keresem a gyöngyöt.
Lám! szemem könnyet köp,
S régi kötet,
Megremeg kezem között.
Sárgák, fakók a lapok,
S itt-ott egy-két kávéfolt.
Mégis, sorai közt újra,
S újra meghalok.
Mélyen sóhajtok:
Hm… De rég volt!
De rég volt, mikor megszülettem!
Karácsony előtt három nappal,
Anyám a világra hozott engem,
És én rögtön felsírtam, ártatlan hanggal.
Mikor anyám csecsén lógtam,
S én nem tudtam, mi az, hogy rossz.
Naphosszat csak a tejet szoptam,
S nem érdekelt, hogy mit gondolsz.
De rég volt, mikor először
Feleltem az iskolapadban!
Mikor a tanár néni megkérdezte: Kettőször
Harminc; az mennyi? S én rávágtam: Hatvan.
Emlékszem, mindig büszkén a sor elején,
Az első lapon a naplóban.
S ha hívtak, hogy feleljek én,
Sokszor igazságtalan jutalmazták tudásom karóval.
Mégis milyen név az, hogy Bagi?
S ki vagyok én, hogy gondolkozni próbálok?
(Most mosolygok, kik próbáltak tanítani!)
Ki vagyok én, hogy véleményt formálok?
De rég volt, az első csók a ligetben!
Akkor sem tudtam, hogy mi a szerelem,
Hiába lángoltam női szívekben,
Tudom, egy se őrizte meg levelem.
Mikor a Duna-parton Vácott
(Veled, drága Helenám!)
Engem az úr megáldott,
S tiszta szívből szólt Néked szerenád!
De rég volt, mikor még rossz is volt
A temérdek jó mellett.
Mikor még az volt a legnagyobb titok,
Hogy esténként könnyet ejtek.
Mikor apám részegen üvöltött velem,
S én pityergőn, apám szemeibe nézve,
(Mit tehettem volna, Istenem?)
Gondoltam rá mindennap félve.
De rég volt minden,
S napról-napra régebbi.
S az idő, az éhes isten,
Minden régi lapomat kitépkedi.
Könnyes szemmel tekintek a régi könyvre,
Melynek poros borítóján,
Egy hatalmas, piros színű körben,
Bagi Tibor mosolyog rám…
Budapest, 2009. augusztus 17.
Bagi Tibor
Utolsó kommentek